Biró Lajos alternatív gyógyító írásának első részét itt olvashattad.
Egy fura, szúnyogcsípésnek látszó duzzanat volt a középső ujjamon, aminek nem tulajdonítottam nagy jelentőséget. Fájt egy kicsit, de nem tűnt annyira vészesnek, hogy orvoshoz szaladjak vele. Éjszakára dolgoztam aznap. Munkahelyemen hamar arra lettem figyelmes, hogy már megduzzadt az egész kezem, az ujjammal együtt. Iszonyúan fájt, ahogy feszült a bőr a kezemen. Szerencsére volt erős fájdalomcsillapítóm, amit be is vettem. A Dolgit rendesen kiütött, de valahogy végigkínlódtam a napot. Reggelre már az ujjaim között felszakadt a bőr, mindenhol. A kezem akkora volt, mint egy teniszütő. Az ujjamon megpróbáltam kinyomni a csípésből a mérget, mert akkor már gyanítottam, hogy ez nem szúnyogtól származó sérülés lehet. A nyomás hatására az ujjam fekete lett. Az egyik kollégám elsápadt, amikor meglátta, és azt ajánlotta, hogy azonnal menjek orvoshoz, amit én meg is ígértem neki. Igazából nem vettem komolyan az egészet. Annyira nem, hogy munka után elmentem szavazni, majd, egy újabb fájdalomcsillapító bevétele után, lefeküdtem aludni.
Késő délután ébredtem fel az erős fájdalomra, amit a kezemből éreztem. Ronda látvány volt az egész. Gondolkodtam, hogy menjek-e dolgozni, vagy előbb inkább orvoshoz induljak. A sok okoskodásból azt hoztam ki, hogy még egy éjszakát nem bírok már ki, és inkább jöjjön a doki. Vasárnap lévén sehol egy rendelés, így a legközelebbi orvosi ügyeletre mentem. Egy doktornő, és az asszisztense volt ott, és még a lábam se tudtam betenni, a doktornő máris mondta, hogy azonnal menjek kórházba, mert a kezem műteni kell, életveszélyben vagyok. Ez valószínűleg pókcsípés, és a méreg már szétterjedt a kezemben. Lehet, le kell vágni az ujjam is. Csak mosolyogtam rajta, és elindultam busszal a kórházba. Egész úton járt az agyam. Arra gondoltam, hogy ha valóban annyira súlyos lenne a betegségem, akkor mentőt hívtak volna. Ettől a gondolattól átmenetileg le is nyugodtam. Viszont később már aggódni kezdtem, pár lépésre voltam csak a Péterfy Sándor utcai kórháztól. Szerettem volna, ha valaki mellettem van, ezért az egyik barátom hívtam fel. Azt reméltem eljön velem a kórházba, és pár jó szóval támogat majd. Ez a hölgy, kinevetett, és mondta, hogy mi férfiak minden semmiségből akkora nagy ügyet csinálunk. Megnyugtatott, hogy nem lesz semmi baj, és én is nevetek majd az egészen. Bennem viszont nagyon rossz érzés volt ekkor, de nem vitáztam vele. Egyedül mentem be, a betegfelvételen a kezelőbe irányítottak, majd nagy sokára kiderült, hogy nem oda kell várnom, ahova irányítottak, hanem a betegfelvételnél, és ott is vártam egy csomó időt, mert rengetegen voltak, és sok embert mentő hozott. Aki mentővel jött, az mind előttem ment be, még akkor is, ha csak kéztöréssel volt.
Végre bekerültem, és kezdődött azonnal horrorba illő rémisztgetés. Ez a főorvosnő is azt mondta, hogy le kell vágni az ujjam. Én mondtam neki, hogy nem egyezem bele. Erre azt mondta, hogy vagy az ujjam, vagy az életem hagyom ott a kórházba, és flegmán megkérdezte, hogy melyiket szeretném. Én azonnal rávágtam, hogy az életem. A doktornő meglepődött a válaszomon, viszont én elmondtam neki, hogy gyógyító vagyok, és a kezem nélkül semmit se ér az életem. Inkább a halál, mintsem nyomorék legyek. Látták, nem bírnak velem, és kérték tőlem a legközelebbi hozzátartozóm telefonszámát. Én mondtam nekik, hogy nincs senkim. Majd kinyögtem, hogy fiam az egyetlen, aki szóba jöhet. A fiam be is kellett hívnom, aki rögtön, kérdések nélkül, azonnal jött. Szegény nagyon meg volt ijedve, amikor megtudta, mi a valóság. Igyekeztem megnyugtatni őt. Hamarosan jött egy nővér, egy fekete zsákot hozott. Minden ruhám le kellett venni, és a zsákba rakni. A fiamnak ezeket el is kellett vinni. Ez volt az a pillanat, amikor azt éreztem, hogy talán végre vége már a szenvedésemnek, és hazatérhetek, Istenhez. Elbúcsúztam a fiamtól, és minden értékem átadtam neki, illetve elmagyaráztam, hogy mit hol talál, ha esetleg nem jönnék ki a kórházból többet. Szegény fiam, nagyon le volt törve, úgy ment haza.
Engem feltoltak, és elkezdték a szokásos felkészítésem a műtétre. Először úgy volt, hogy altatnak, de aztán módosult a terv, mert a szívritmus zavarom miatt, inkább az érzéstelenítést választották, aminek egy cseppet sem örültem. Amikor betoltak a műtőbe, már halálos nyugalom volt rajtam, és behunyt szemmel vártam, hogy az utolsó percek végre elteljenek. A sebészek sorra jöttek be, jó volt a hangulatuk. Az egyik rögtön kérdezte, hogy mi ez az asztalon. A másik rávágta: kéz. -Lesz ebből még kéz? – jött a következő kérdés. -Hát ezért vagyunk most itt. – válaszolt a másik sebész. Erre már én is kinyitottam a szemem, azt remélve, hogy a humoreső abbamarad a káromra, de tévedtem. A célpont továbbra is én voltam, hiszen kibicnek semmi sem drága. Az egyik doki nekem szegezte a kérdést: -Ember! Milyen állattal veszett maga össze? Kígyó marta meg? – Én halkan csak annyit mondtam, hogy úgy hallottam a többi orvostól, aki megvizsgált, hogy pók csípett meg. Erre a sebész rávágta: Ez nem lehetett pók. Ez vagy kobra, vagy vipera, annyira erős a méreg, hogy már szövet elhalásom van, jókora darabot ki kell majd vágni a kezemből, mert nagy területen teljesen elhalt a bőr, és az izomszövet. Kértem az orvosokat, hogy semmiképp ne vágják le az ujjam. Ha nincs más választás, akkor hagyjanak meghalni. Az altató orvos még kérdezte, hogy félek-e. -Hát, egy zabszem nem menne fel a seggembe. – válaszoltam neki.
Közben a műtét elkezdődött. Éreztem, a fájdalmat, ahogy a szike belém vágott. Nem szóltam semmit, azt reméltem, ennyi, és már nem fog több vágás jönni. Aztán még egy, majd még egy, és a következő vágásnál, már feljajdultam, és erre kaptam egy olyan dózis fájdalomcsillapítót, hogy elaludtam, vagy elájultam tőle. Másnap tértem magamhoz a kórteremben. Az ujjaim megvoltak, az egész kezem be volt gipszelve. Estefelé kötözés volt, ahol én hülye, a kezemre néztem, és el is ájultam, alig tudtak feldobni a kezelő asztalra. Aztán jött, amitől féltem. Dr. Vámos Gábor főorvos közölte velem, hogy holnap újabb műtétem lesz, kitisztítják a sebem ismét, mert nem javult az állapotom, és ezúttal már nem garantálja, hogy az ujjam megmarad.
Mondanom se kell, hogy teljesen bepánikoltam. Folyamatosan járt az agyam, hogy mit kéne tenni. Ekkor jutott eszembe, hogy milyen hülye is vagyok én, hiszen tanultam a Tiental Touch meridián masszázst. Elkezdtem gondolkodni, hogy hogyan is kezeljem magam egy kézzel, majd miután a megoldást megtaláltam, hozzá is láttam. Egy órás kezelést adtam magamnak, közvetlen a sebemre. A sebem nyitott volt, nem varrták össze, egy cső lógott ki belőle még, amivel a gennyet elvezették. Hajnalban egy újabb kezelést adtam magamnak, és feszült állapotba vártam, hogy vigyenek a műtőbe.
Dél körül volt, amikor megjelent Dr. Vámos Gábor főorvos úr, és ha jól emlékszem Dr. Rubinszky-nak hívták a másik főorvos urat, aki elkísérte (úgy tudom, hogy Dr. Rubinszky plasztikai sebész, de elnézést, ha tévedek). Dr. Vámos Gábor főorvos úr levette a kötésem, és azonnal dadogni kezdett. “Eeezt neeem értem! Eeez tényleg úgy nézett ki, hogy műteni kell! Tegnap ez nem így nézett ki!” Szegény főorvos úr, a presztízsét féltette, pedig semmi hibát nem követett el. Valóban szarul nézett ki a kezem, és jól látta, hogy tenni kell valamit. A főorvos úr szakmai kiválóságát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy felülbírálta a korábbi, amúgy helyes döntését, a megváltozott körülmények miatt, és tett egy új kötést a kezemre, majd annyit mondott: “Ezt nem kell műteni.” Ebben egyetértett vele Dr. Rubinszky is, aki még annyit tett hozzá, hogy talán az infúzióba adott antibiotikum okozta a gyors állapotjavulást. A főorvos urak arcán látszott, hogy maguk se hiszik ezt el, de valahogy magyarázni kellett a kialakult helyzetet. Nem mertem elmondani, hogy a csoda, ami történt, az a Tiental Touch meridián masszázs nyomán jött létre.
Ezt a módszert nagyon kevesen ismerik. Az energiamasszázsokról, a kézrátétes gyógyítás eme formájáról alig van információja az embereknek. Fél mindenki az új dolgoktól, pedig ezzel nem lehet ártani, semmilyen káros hatása nincs. Gyerekeket is kezeltünk már, és sok kollégám látott már csodát, amit ez a kezelés okozott. Nemrég jelentkeztem, az ózdi kórházba, hogy vegyenek fel masszőrnek, és elmondtam, hogy mi mindenre jó ez a módszer. Válaszra se méltattak. Meghirdettem magam, hogy kezelést vállalok. Senkit nem érdekelt a tudásom.
Sajnos az emberi butaság leküzdésére ez a módszer nem alkalmas. A médiában, az egészségügyben, a politikában és az egész köztudatban azt terjesztik, hogy a gyógyítók csalók, szélhámosok, és a pénzre utaznak. A gyógyítóhoz akkor mennek el már az emberek, amikor az orvosuk azt mondja nekik, hogy napjaik vannak csak hátra. A gyógyítóknak ekkor illik azonnal csodát tenni, legalábbis szerintük. Döbbenetes számomra, hogy sokan firtatják, hogy mennyibe kerül egy kezelés a gyógyítónál, és aztán inkább nem mennek el, mert 3 ezer forint már sok nekik. Később kiderült, hogy az egyik illető 50 ezret nyomott egy orvos zsebéve, csak azért, hogy a műtéti listán előrébb kerüljön. Az orvosok munkájára szükség van, és ez a kezelés nem helyettesíti a szakszerű orvosi ellátást. Viszont jól kiegészíti azt, és bizony, mint az én esetem is bizonyítja, időnként csodákat művel az emberi testtel. Sajnálatos az egész társadalomnak az a hozzáállása, amely nehezen fogadja be az új dolgokat, még akkor is, ha azok semmilyen módon nem jelentenek kockázatot vagy veszélyt a kezelt személyre. Talán emlékeznek rá, hogy az akupunktúra milyen ellenállást váltott ki néhány évtizede nálunk, és az egész világban. Kínában elfogadott módszer volt, és manapság, már az egész világon elismerik, és orvosok is tanulják.
A Tiental Touch a kínai akupunktúra és akupresszúra tovább fejlesztéséből jött létre. Ez egy új magyar módszer, amely tű használata nélkül, csupán érintésekkel hat a meridiánra, és azon keresztül a belső szervekre. Egy kezelés 300 tűszúrásnak felelne meg, ha ezt akupunktúrával végeznék el. Az én esetem egy többszörös csoda volt. Miután megúsztam az amputációt, még mindig lebegett egy második műtét felettem. Mivel nagy felületen lett eltávolítva a bőr, ezért felmerült a bőrátültetés lehetősége is. A főorvos urak úgy döntöttek, hogy előbb várnak még vele, mert talán magától is beheged a hatalmas sebem. Persze korábbi sikeremen felbuzdulva minden nap adtam magamnak kezelést, és a sebem kezdett bezáródni, és egyre szebb lett. No, azért nem kell annyira szépre gondolni, mert még további három alkalommal elájultam, amikor kötözéskor megláttam. Szóval számomra még mindig nagyon ronda volt. Az inak látszottak, ahogy a csontokat is látni véltem, és bőr se volt a kezemen a vágás környékén. Több hónap rehabilitációt jósoltak. A sebem egy hónap alatt összeforrt teljesen, majd egy újabb hónap elteltével az ujjam is megfelelően tudtam mozgatni. Június elsején már Biatorbágyon voltam, ahol a Tiental Touch masszőr csapat is bemutatót tartott.
Történetem végén mégsem tudok teljes meggyőződéssel sikerről beszélni, mert megrekedtem egy ponton. Ez a módszer senkit sem érdekel, és teljes a közöny iránta. A jó hír az, hogy nem adom fel soha! Tanulom az energiamasszázs több formáját, és folytatom a Tiental Touch tanulását is. A gyógyítás az életem, amit senki nem vehet el tőlem. A világ majd egyszer rá fog döbbenni, hogy a csodák minden emberrel megtörténhetnek, csak nyitottan, bátran kell élni az életet, és nem kell félni minden új dologtól, amik értünk jöttek létre.
További információt a honlapunkon lehet találni:
http://www.tientaltouch.hu/masszoreink.phtml
A masszőrök között az én nevem is ott van.
Szeretettel várom a gyógyulni vágyókat!
Biró Lajos (Ózd)
Elérhetőségeim:
E-mail: biro0917(kukac)tvn.hu
Telefon: 06-70-286-8916, és 06-20-583-7520
Korábban itt már olvashattál a TientalTouch meridiánmasszázsról.